12. alkalom, 22 díj, 300 vendég, Fergeteges produkció, Újabb sikeres Regionális PRIMA Gála Budapesten

   Rendhagyó és sikeres rendezvény keretében adták át a 2018. év Budapesti és Pest megyei Regionális PRIMA Díjait. 6 kategóriában vehették át a kiválóságok a Díjat, valamint 3 fő különdíjat kapott. A Prima Díjhoz 1-1 millió forint tartozik, a külön díjakhoz negyed millió.

A PRIMA Díjakon kívül a vállalkozók legjobbjai is díjat vehettek át, a Regionális Év vállalkozója kitüntetést, valamint két társadalmi szerepvállalásért díj és egy vállalkozói civil díj is gazdára talált.

A Gálának idén a RAM Colosseum adott helyet, 300 vendég pedig sűrű sorokban érkezett a díszesen megterített asztalokhoz, a Pénzügyőr Zenekar kiváló zenéjére. A vendégek között üdvözölhettük Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkárt, a NAV adószakmai helyettesét, dr. Tarnai Richárdot Pest megye kormánymegbízottját, a Főváros és Pest megye NAV igazgatóit, a Pest megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét dr. Vereczkey Zoltánt, a BKIK főtitkárát Gorondy-Novák Juditot és más tisztségviselőket, polgármestereket, civil szervezetek vezetőit. A VOSZ vezetői közül Tolnay Tibor elnök, Perlusz László főtitkár, Dr. Lits József a VOSZ EB elnöke, Villás Károly a VOSZ gazdasági igazgatója és Varga Júlia a VOSZ külkapcsolati igazgatója tisztelte meg a rendezvényt más megyék elnökeinek társaságában.

A rendezvényt Marjay Gyula a VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezetének elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében feltette a költői kérdést, hogy 12. alkalommal milyen új dolgot lehet mondani, ami még nem hangzott el a múlt években. De úgy gondolja, hogy meg kell köszönni minden évben azoknak, akik a jobbnál is jobbat alkottak és a sikeres embereket pedig díjazni kell.

Néhány gondolat a beszédjéből: „Igen, ki kell fejezni szavakkal elismerésekkel azoknak a munkáját, akik az életünk minőségét javítják, közérzetünket jobbá teszik, mosolyra fakasztanak, vagy mélyen elgondolkodtatnak. Mindenkinek kell egy-egy rövidebb, hosszabb idő az életében, amikor a dolgos hétköznapjait hátrahagyva kikapcsolódik, vagy talán csak elmélyed egy-egy művész munkájában, ami azt követően jó érzéssel tölti el. Ezt kell megköszönnünk és a legjobbaknál díjaznunk.

„Tőlünk függ minden, csak akarjuk!”- mondta Széchényi István is.

Hát mi akarjuk és továbbra is szeretnénk, ha ezen a Demján Sándor által megkezdett úton összefogva, büszkeséggel mehetnénk tovább és minden évben a megyei és regionális Prima rendezvények keretében meg tudnánk köszönni azoknak, akik valami jót alkottak, a versenyben az élre kerültek.”

A megnyitót követően Tolnay Tibor úr a VOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket és gratulált a díjazottaknak. Megköszönte a szervezőknek, hogy idén is ilyen méltó környezetben tudta megrendezni a szervezet e gálát. Ő is kiemelte, hogy a Prima díj a kiválóságok díja, aminek most e ünnepi esten is tanúi lehetünk, mert ünnepelni jöttünk azokat, akik ma díjat vehetnek át.

A köszöntőket követően a vendégek Demján Sándorra, a VOSZ idén márciusban elhunyt elnökére emlékeztek egy rövid életrajzi film megtekintésével.

Ezt követően a vállalkozói díjak átadása következett.

Regionális Év Vállalkozója díjban részesült:

Láng Enikő kozmetikus mester, (Dunakeszi), Szabó József a TITINA Kft igazgatója (Budapest), Zilai Zoltán a Magyar Szőlő és Borkultúra NKft ügyvezető igazgatója (Budapest), Nagy Mihály és Nagy Mihályné rugó gyártó családi vállalkozás (Dömsöd), Patz Dezső a Kék Kereszt Bt tulajdonosa (Budapest), Petró Zoltán Thyssenkrupp Materials Hungary Zrt (régi nevén Ferroglobus) vezérigazgatója (Budapest), Lőrincz János a Lőrincz Öko Kft tulajdonosa (Budapest) , Jaczkó Lajos kereskedő egyéni vállalkozó (Verőce), Szalai György a Gyurivill Kft ügyvezetője (Érd), Bárány Tamás Medioworks Kft ügyvezetője (Budapest), Dr. Gáspár Péter Pál egyéni vállalkozó (Budapest).

Bemutatásra került az a hat vállalkozó is, akik ÉV Vállalkozója Díjban részesülnek, melyet december 7-én vehetnek át a MÜPÁ-ban a Vállalkozók napján.

A Budapesti és Pest megyei Szervezet jelöltjei:

Dr. Osztotics Ferenc, a Patika Profi Béta Kft ügyvezetője, Zsabka Zsolt a Diagramma cégcsoport tulajdonosa, Medgyessy Ildikó a TITINA Kft ügyvezető igazgatója, Szabolcs Péter, Borzsák András, Burkus Tamás az Amurex GM Hungária Kft tulajdonosai, Bede Róbert mesterszakács a TV Paprika séfje, Kiss István a KINAMÉ Kft ügyvezetője.

A VOSZ elnöksége által idén alapított Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjban két olyan ember részesült, akik nagyon sokat tettek önzetlenül is a közösségért, a civilekért és a vállalkozókért.

Dr. Medgyessy Ildikó Lions tag, aki a látás-és hallás sérült gyermekek sorsát teszi szebbé az általa is szervezett kulturális programokkal.

Dr. Vereczkey Zoltán a Pest megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A VOSZ BPMRSZ által 2016-ban alapított Társadalmi Civil díjban részesült  Dr. Sára Botond,  Budapest Józsefváros polgármestere a vállalkozókat segítő több éves, még polgármestersége előtti munkájáért.

A vállalkozói és civil díjakat követően a Regionális Prima különdíjak és Regionális Prima díjak kerültek átadásra.

Külön díjat adtak át Magyar színház, filmművészet kategóriában Vajda Márta színművésznő részére, Magyar sport kategóriában Somogyi Zsolt karate oktató részére és Rostás Farkas György költő részére magyar irodalom kategóriában.

Következtek a Regionális Prima díjasok.

Magyar Színház és filmművészet kategóriában Szabó Győző színész, aki meghatóan köszönte meg a döntés hozóknak a díjat és humorosan megjegyezte, hogy ezzel a díjjal „fel fog vágni”, mivel a munkája során ez az első igazi kézzel fogható elismerése.

Magyar zeneművészet kategóriában Nyári Károly énekes, zongorista.

Magyar népművészet, közművelődés kategóriában  Draskóczy Lídia népzenész, zenetanár, zeneszerző, aki népzenélés mellett a gyerekek tanítására tette fel az életét.

Magyar oktatás kategóriában Dr. Baksa Brigitta (PhD), aki 32 éves közoktatási múlttal a háta mögött a magyar hon- és népismereti tankönyvek szerzője, és e tudomány elkötelezett művelője.

Magyar sport kategóriában Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő, aki családi hagyományként űzi a lövészetet, de a legfőbb feladatának érzi az utánpótlás nevelését.

Magyar képzőművészet kategóriában Jovián György festőművész, grafikus.

A díjak átadását követően került sor a rendhagyó produkcióra, melyet az ExperiDance Produkció előadása elsőnek a 100 tagú Cigányzenekar szólistáinak közreműködésével a Fergetegesből, Sisi legendájából szóltak részletek, majd egy új meglepetés produkcióval szórakoztatta a közönséget a táncegyüttes, Román Sándor művészeti vezető erre az alkalomra álmodta színpadra a fiatalok csodálatos táncprodukcióit.

A produkció és azt követő vacsora után a hagyományos jótékonysági tombola húzás következett értékes ajándékokkal, melyet a résztvevő vállalkozók ajánlottak fel.

Az est végén Marjay Gyula megköszönte minden támogatónak, szponzornak, szervezőnek a rendezvény lebonyolításához nyújtott segítséget.

A 2019. évi Regionális Prima Gála várható időpontja november utolsó péntekje lesz.